A vendéglő mellett megláthattuk, hogyan készítik és meg is kóstolhattuk a híres erdélyi kürtöskalácsot.
A kürtőskalács egy süteményféleség amely a parázs fölött forgatott, dorongon sült sütemények családjába tartozik. A magyar nyelvterületen a kürtőskalács egyszerre székely, erdélyi és magyar sütemény, de különösen a Székelyföldön kedvelik. Régebben főleg ünnepi alkalmakra készítették, de ma már a mindennapok részévé vált fogyasztása. Készítése során az édes kelt tésztából (kőttestésztából) sodort tésztaszalagot csonka kúp alakú sütődorongra tekerik fel úgy, hogy a tésztacsíkok széle egymásra tapad és egybesül, majd ezt kristálycukorba hengergetik, és forró vajjal kenegetve faszénparázs fölött arany barnára sütik. Ennek során a kürtőskalácsra tapadt cukor karamellizálódik, és fényes, ropogós bevonatot képez. Miután a finomság megsült, a még forró kalácsot megforgatják cukorral kevert fahéjporban, kakaóporban vagy apróra tört dióbélben, mogyoróban, mákban.
A kürtöskalács legendája:
A legnépszerűbb legenda szerint a kürtőskalács eredete a tatárjáráshoz kapcsolódik. A tatár seregek közeledtére a kezdeti ellenállások után, Székelyföld lakossága jobbnak látta elmenekülni. Voltak, akik a hegyekbe menekültek, mások pedig a Budvár és a Rez barlangjaiban leltek menedéket. A tatárok pedig, hogy sem megtámadni, sem kicsalogatni nem tudták a biztos és megközelíthetetlen búvóhelyen levőket, elhatározták, hogy kiéheztetik a székelyeket. Ez így ment hosszú ideig, amíg egyszer csak a tatároknak és a székelyeknek is elfogyott az ennivalójuk. Ekkor egy okos székely asszony összekaparta a maradék lisztet, hamuval összekeverte, és hatalmas kalácsokat sütött, amelyeket dorongra vagy magas póznákra húztak és fölmutatták a tatároknak: „Nézzétek mi itt milyen jól élünk, míg ti pedig éheztek.” A tatárok akik, már alig bírták az éhezést, bosszúsan elvonultak.
Ez időtől nevezik a kürtőskalácsot dorongfánknak.
